Egy tanár, minden diákjának azt a feladatot adta a következő hétre, hogy vegyenek egy kartondobozt. Az elkövetkező héten pedig minden egyes személyért, aki bosszúságot okoz nekik, vagy akiket nem szívlelnek, és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a dobozba egy barackot. A barackra pedig tegyenek egy címkét is az illető személy nevével.
Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak állandóan magukkal kellett cipelniük. Az otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is az ágyuk mellé kellett helyezniük azt.
A hallgatóknak szórakoztatónak tűnt az elején a feladat, és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek, és tették bele a barackokat a dobozba.
Teltek múltak a napok, a hallgatók újabb és újabb neveket írtak a listára. Olyan emberek neveit, akikkel naponta találkoztak, olyan emberek neveit, akik megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben…
Azonban időközben feltűnt nekik, hogy a ládikó egyre súlyosabbá válik. Ráadásul a hét elején a dobozba tett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni, elviselhetetlen bűzt árasztva. Sőt, a rothadás gyorsan átterjedt a többi barackra is.
Nehéz problémát okozott az is, hogy a diákok kötelesek voltak állandóan magukkal hordani a barackokkal teli dobozt. Nagyon kellett arra is figyelniük, nehogy az üzletekben, az autóbuszban, az étteremben, találkozón, ebédlőben, fürdőben felejtsék azt. Legfőképpen azért, mert minden egyes hallgató neve és lakcíme, valamint a kísérlet témája rá volt írva a dobozra.
Ráadásul, a karton dobozok is kezdtek szétbomlani. Siralmas állapotba kerültek, egyre nehezebben cipelve a súlyos terheiket.
A diákok gyorsan és világosan megértették a leckét, amit a tanár ezzel a barackos-dobozos módszerrel magyarázott el nekik. Annak a ládikónak az egyre növekvő súlya ugyanis, amit egy héten keresztül magukkal cipeltek, a magunkkal cipelt lelki nehézségek súlyát képviseli akkor, amikor gyűlöletet, irigységet, más személyek iránti megvetést cipelünk magunkban…
______________
Tanulság:
Gyakran azt hisszük, hogy kegyet gyakorolunk másoknak, amikor megbocsájtunk nekik. A valóságban azonban ez a megbocsájtás a legnagyobb szívesség, amit önmagunknak tehetünk.
